Annyi fontos esemény lesz a világban ezen a héten, hogy nem fogjuk majd győzni kapkodni a fejünket. A nemzetközi befektetőket lázban tartó adatok sora érkezik – friss makronaptárunkban mutatjuk, hogy melyik napokon jönnek a fontos adatok.
A negyedik negyedév kezdete komoly nehézségeket hozott Németország és Franciaország gazdaságainak. Mindkét országban folytatódott az üzleti aktivitás és a foglalkoztatás csökkenése, ami a gyenge kereslet következménye. Az S&P Global által készített HCOB felmérés friss bmi-adatai alapján Németországban enyhült az ipari termelés visszaesése, de az alkalmazotti létszám csökkenése négy és fél éves rekordot ért el. Franciaországban pedig az év legnagyobb mértékű aktivitáscsökkenését jegyezték fel októberben. A magyar gazdaság is aggódhat a visszaeső németországi autóipari számok miatt.
Lengyelországban a várt növekedés helyett csökkent az ipari termelés éves összevetésben szeptemberben, amikor a becsültnél erőteljesebb volt a termelői árcsökkenés - áll a lengyel statisztikai hivatal (GUS) hétfői jelentésében.
Az Európai Unió és az eurózóna gazdasági hangulata 2024 harmadik negyedévében alig mozdult el, még most is kifejezetten negatív a Gazdasági Hangulatmutató (Economic Sentiment Indicator – ESI) adatai alapján. A legnagyobb uniós gazdaságok közül Németország továbbra is szenved, ami Magyarország számára is rossz előjel.
Az Eurostat előzetes adatai szerint 2024 augusztusában, júliushoz képest, az ipari termelés szezonálisan igazítva 1,8%-kal növekedett az euróövezetben, és 1,3%-kal az EU-ban. Éves alapon is csökkenést mértek, Magyarország a negyedik legnagyobb visszaesést könyvelte el.
A kínai gazdaság teljesítménye elmaradt a várakozásoktól szeptemberben, miközben a hatóságok fokozzák az ösztönző intézkedéseket. Az export és az import növekedése is alulmúlta az elemzői előrejelzéseket, ami a belföldi kereslet gyengülésére utal. A kormányzat igyekszik élénkíteni a gazdaságot, de a befektetők egyelőre szkeptikusak a lépések hatékonyságát illetően.
A nyers adatok szerint 4,3 százalékkal csökkent augusztusban az ipari termelés Romániában éves összevetésben – közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A múlt héten a magyar és amerikai inflációs adatok mozgatták meg a forintot, és a megpróbáltatásoknak még nem lesz vége: kamatdöntő ülést tart az Európai Központi Bank, kiderül, milyen állapotban van a kínai gazdaság, valamint az amerikai költségvetési helyzetről is képet kapunk.
Az utóbbi években jelentős csökkenés tapasztalható a levegőben található szálló por (PM10) mennyiségében Magyarországon, a HungaroMet adatai szerint a levegőminőség az egész országban megfelel az uniós követelményeknek – számolt be közleményében az Energiaügyi Minisztérium. Korábban több ezzel ellentétes hír is érkezett.
A német ipari termelés váratlanul nagy mértékben nőtt augusztusban, ami pozitív Európa legnagyobb gazdaságának állapotával kapcsolatban. A hivatalos adatok szerint a növekedés jelentősen meghaladta az elemzői várakozásokat.
Rázós héten van túl a forint, amelyet a közel-keleti konfliktus intenzitásának felerősödése miatti kedvezőtlen piaci hangulat másfél éves mélypontra lökött az euróval szemben. A most érkező makrogazdasági adatok közül különösen a magyar infláció, a külkereskedelmi mérleg és a kiskereskedelem forgalmáról szóló statisztikák adhatnak iránymutatást az ország gazdasági helyzetének alakulásáról. Nemzetközi szinten Németország és az Egyesült Államok gazdasági mutatóiról szóló beszámolók lesznek kulcsfontosságúak.
A nehéz gazdasági környezet közepette nem tudta növelni bevételeit az Opus Global a második negyedévben csoportszinten, viszont az eredményesség javult, miután a két legnagyobb súlyú üzletág, az ipari termelés és az energetika is jelentős profitnövekedésről számolt be a tavalyi második negyedévhez képest. A turizmus erőteljes fellendülést mutat, a hatékonyságjavító intézkedések hatnak, és további jó hír, hogy a menedzsment az első féléves számok alapján megerősítette a cégcsoport idei évre megfogalmazott EBITDA-célját - derül ki a ma reggel publikált gyorsjelentésből.
A japán ipari termelés augusztusban jelentős visszaesést mutatott, elsősorban a gépjárműgyártás zavarai és a gyenge amerikai eladások miatt. A Gazdasági, Kereskedelmi és Ipari Minisztérium (METI) adatai szerint a termelés 3,3%-kal csökkent az előző hónaphoz képest, ami meghaladta az elemzők várakozásait. A kiskereskedelmi forgalom viszont szépen bővül az ázsiai szigetországban.
Újabb mérföldkőhöz érkezett Paks II. építése, az 5-ös blokk alatt befejeződött a talajszilárdítás, és néhány hónapon belül megtörténhet az első betonöntés is. A nyár végén 4000 kilométeres út után megérkezett az első nagyberendezés, a 730 tonnát nyomó olvadékcsapda, amely egy egyedülálló biztonságtechnikai innováció is egyben. A nyári hőhullámok a Duna hőmérsékletét is jócskán megemelték, a vízszintet pedig csökkentették, de ez Paks II. működését hosszútávon sem fogja befolyásolni, a tervezés során a legpesszimistább forgatókönyveknek megfelelően alakították ki a hűtőrendszert. Bár a projekt összköltségének 80%-át orosz hitel biztosítja, az előtörlesztésekkel Magyarország gyakorlatilag költségvetési forrásból fedezi az építkezést. A szakemberek szerint az első blokk a 2030-as évek elején kapcsolódhat be az országos villamosenergia-hálózatba. A Paks II. projekt aktualitásait, az atomenergia globális és hazai szerepét, a 40%-os magyar beszállítói arány megvalósíthatóságát az építkezésről szóló cikksorozat első részében Rákóczi Péterrel, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatójával tekintettük át.
A kínai gazdaság augusztusban tovább gyengült, a Nemzeti Statisztikai Hivatal szombaton közzétett adatai szerint az ipari termelés, a kiskereskedelmi forgalom és az ingatlanpiaci aktivitás egyaránt visszaesett júliushoz képest - írta az ABC News.
Egy új törvénymódosítás tervezete lehetőséget teremtene Magyarország számára, hogy jelentős fejlesztések induljanak az akkumulátorhulladék-feldolgozás terén, amelyekről maga Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter dönthetne. A társadalmi egyeztetésre bocsátott szöveg alapján konkrét beruházásokat várhat már a kormány.
A magyar ipari termelés gyenge teljesítménye továbbra is visszafogja a gazdasági növekedést, és az év eddigi adatai alapján nem várható fordulat 2024-ben sem. A külső kereslet visszaesése, különösen a német gazdaság gyengélkedése és az elektromos autóipar stagnálása jelentős kihívást jelent, a belső keresletet pedig az energiaárak és a háborús bizonytalanság is rontotta. A "zászlóshajó" ágazatok – mint a jármű- és akkumulátorgyártás – teljesítménye is gyengélkedik, tovább mélyítve az ipar problémáit. Javulás főként a német gazdaság helyreállásától és alacsonyabb kamatkörnyezettől várható.
A nagyvárosok az ország vérkeringésében rendkívül fontos szerepet töltenek be: a vidék gazdasági és az innovációs központjai, ezért a Portfolio ingyenes konferenciasorozata idén ősszel ismét vármegyeszékhelyekre látogat. Október 8-án Pécsre érkezik a roadshow.